A döntést a római jobboldali kormány a héten bejelentett intézkedéseinek részeként hozta meg annak érdekében, hogy megóvja a Pirelli és a vállalat menedzsmentjének autonómiáját.
Georgia Meloni miniszterelnök kormánya igyekszik megvédeni az ország számára stratégiai jelentőségűnek ítélt erőforrásokat.
A kínai fél - amely a főrészvényes - márciusban jelezte, hogy megújítaná és aktualizálná társbefektetőjével, a Marco Tronchetti Provera Pirelli-vezérigazgató érdekeltségébe tartozó Camfim holding céggel kötött részvényesi megállapodását.
Az ügy érzékenysége miatt neve elhallgatását kérő forrás elmondta a Reuters hírügynökségnek, hogy Róma úgy rendelkezett, csak a Camfin jelölhet vezérigazgatót a Pirelli élére.
A Camfim és a Sinochem közti, jelenleg kormányzati módosítás előtt álló megállapodás értelmében Tronchetti Provera 2026-tól elveszítené a csoport vezérigazgatójának kijelölésére vonatkozó jelenlegi hatáskörét, és ezt a feladatot a Pirelli kínai ellenőrzésű igazgatótanácsára ruházná át.
Az olasz kormányzat előírta, hogy a Sinochem legfeljebb nyolc tagot választhat a Pirelli 15 fős igazgatótanácsába, négyet pedig a Camfinra bízna. A kínai fél eredetileg eggyel több több személyt szeretett volna maga kijelölni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége