Az American Airlines nagy felhajtással reklámozza lengyelországi járatait, ám úgy tűnik, nem egészen van tisztában azzal, hova is repülnek repülőgépei - írta a gazeta.pl. Azt történt, hogy nemes egyszerűséggel összetévesztették Krakkót Gdanskkal.
Új járatukat 2019 májusában indították Chicagóból Krakkóba, ám az utazási lehetőségét Gdansk képével illusztrálták, amely hatalmas plakátokon jelent meg az Egyesült Államokban. A hibát egy twitterfelhasználó vette észre, aki fényképet készített a chicagói O'Hare repülőtértől nem messze található hirdetésről.
Kapcsolódó
A reklámszöveg szerint "Nonstop Krakkóba", mellette egy Gdanskban készült fotó, amit a LoveKraków.pl portálon megjelent interjú szerint a város vezetése nem fog szó nélkül hagyni. Felvették a kapcsolatot a New Yorkban működő lengyel turisztikai ügynökséggel. Kissé nehezményezik, hogy az amerikai légitársaságot ellátták kiváló krakkói fotókkal, mégis összecserélték a két lengyel várost.
Az American Airlinesnak nem ez az első tévedése Krakkóval kapcsolatban. Augusztusban a várost a társaság mint vodkaivó helyet reklámozta, ami ellen az önkormányzat levélben tiltakozott. Egy hónappal később az American Airlines elnézést kért a reklámért.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni