A közgazdászok szerint Lengyelország belépésének az euróövezetbe továbbra is az egyik legfontosabb témának kell lennie Lengyelországban - írta a Rzeczpospolita. Donald Tusk még lengyel kormányfőként 2008-ban bejelentette: hogy a kormány 2011-ben be akar lépni az övezetbe. Abban az évben a csatlakozás maastrichti feltételei közül kettőt nem teljesített Lengyelország: gond volt az inflációval és rozoga volt a zloty árfolyama.
Az ezt követő években, a világgazdasági válság nyomán a költségvetési hiánnyal küszködött az ország, s mire megoldotta, átvette a hatalmat a radikális Jog és Igazságosság (PiS) párja, amely nemcsak megszüntette az euró bevezetésével foglalkozó kormánybiztosi posztot, hanem még az uniós zászlókat is levetette az állami intézményekről.
A szakértők most újra felvették, hogy nincs értelme tovább halasztani az euró bevezetését. Grzegorz Kolodko volt pénzügyminiszter és kormányfőhelyettes szintén ezen a véleményen van: "Nincsenek kétségeim, hogy a lengyel gazdaságnak hosszabb távon is hasznos lenne, mi több, a politikai szinten is jelentősen javítaná Lengyelország pozícióját az EU-ban, és erősítené az unióét a világon."
A kormányt nem igazán érdeklik ezek az érvek. Az euró bevezetéséhez szükség lenne az alkotmány módosítására is, amihez nincs meg a kellő parlamenti többség. Tehát vagy akkor lehet bevezetni az eurót, ha a PiS meggondolja magát, ami nem valószínű, vagy ha már nem kormányoz. Ez pedig nem a legközelebbi évek kérdése.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban