Az Auchan bejelentette, hogy kibertámadás következtében több százezer ügyfél adatai kerültek illetéktelen kezekbe – írja a Retail Detail.
A nemzetközi kiskereskedelmi üzletláncnál ez már a második hasonló incidens kevesebb mint egy éven belül. Tavaly novemberben ugyanis elvileg félmillió ügyfél adatait lopták el a vállalattól.
A boltlánc ugyan elismeri, hogy az ügyfelek „nevét, keresztnevét, e-mail címét, lakcímét, telefonszámát és törzsvásárlói kártyaszámát” is ellopták, de
az Auchan hangsúlyozta, hogy semmilyen pénzügyi adat vagy jelszó nem került veszélybe.
A vállalat tájékoztatása szerint az adatszivárgást már megfékezték, az érintett ügyfeleket és a francia adatvédelmi hatóságot (CNIL) pedig értesítették az incidensről.
A kiskereskedelmi szektor számos más szereplője is adatlopás áldozatává vált az elmúlt időszakban.
Az Auchan Magyarország közölte: a magyar ügyfeleket nem érinti a támadás, a Bizalomkártya-adatok biztonságban vannak.
Komoly lépésre szánta el magát Debrecenben az Auchan, örülhetnek a helybéliek
A cívisvárosban indította el lokális beszállítói programját az ismert élelmiszerlánc, amelyik ambiciózus terveket dédelget. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat