A kormányzójelölt az Indexnek adott interjújában azt mondta, Magyarországon azért tud alacsony maradni a munkanélküliségi ráta, mert az itteni társadalom homogénebb, és miközben Amerika a kultúrák olvasztótégelye.
Példaként hozta, hogy állítása szerint Kaliforniában a felnőttek 20-30 százaléka egyáltalán nem vagy csak részmunkaidőben dolgozik, erősebb a magyarok munkamorálja, ezért szerinte Orbán Viktor modelljét a legtöbb amerikai röhögve elutasítaná.
A politikus emellett arról is nyilatkozott, meglátása szerint Budapest „sokkal jobban működik”, mint San Francisco.
Ezt azzal indokolta, hogy a buszok és a villamosok pontosan járnak, az utcák tiszták és egyetlen hajléktalant sem látott a magyar fővárosban. Ezzel szemben San Franciscóban mindenütt sátrak és használt tűk vannak a városban élő mintegy 30 ezer hajléktalan miatt, ami mellett rengeteg a lopás.
Zoltán István szerint újra kell gondolni az amerikai álmot, mert a kapitalizmus a végéhez közeledik. Hangsúlyozta, hamarosan már csak azoknak lesz lehetősége üzletet csinálni, akik milliárdosok, mert a mesterséges intelligencia mindenkinek olcsóbban és jobban fogja megoldani a feladatokat.
A politikus szerint, ha nem történik változás, társadalmi káosz jöhet. „Abban a pillanatban, amikor nincs pénzük a gyerekeikre, rendkívül dühösek lesznek – olyan mértékben, hogy készen állnak a polgárháborúra” – figyelmeztetett.
Térdeket menthet a mesterséges intelligencia: elindult az első magyar AI-szövetbank
Magyar startup forradalmasítja a térdporc-transzplantációt: a GenuForm AI első befektetői között ott van Elon Musk üzlettársa és Balogh Petya is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal