John Kirby a piaci bizonytalanságokra alapozta az amerikai kormány álláspontját a lépés helytelenségét illetően, és ezt diplomáciai úton is világossá tették. A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hozzátette, hogy 12 hónapja a hordónkénti kőolajár 110-120 dollár között volt, miközben jelenleg 80 dollár körül mozog.
Az OPEC+ csoportot alkotó országok vasárnap váratlanul jelentették be, hogy csökkentik a kitermelést. A döntést követően néhány óra alatt majdnem hat százalékkal emelkedett a kőolaj ára.
Közép-európai idő szerint estére az északi-tengeri Brent olajfajta ára 5,67 százalékkal, hordónként 84,42 dollárra nőtt, a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára pedig 5,84 százalékkal, hordónként 80 dollárra emelkedett.
John Kirby úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok továbbra is együttműködik a termelőkkel annak érdekében, hogy az energiapiacok támogassák a gazdasági növekedést, és biztosítsák az alacsony árakat az amerikai fogyasztók számára. Arra kérdésre, hogy Washington nem tartja-e barátságtalan lépésnek Szaúd-Arábia részéről az általa vezetett kőolajkitermelő-szervezet döntését – amely Moszkva számára kedvező –, Kirby azt válaszolta, hogy hazája számára Rijád változatlanul stratégiai partner.
Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, az OPEC+ hétvégén váratlanul bejelentette, hogy májustól napi egymillió hordóval visszafogja a kitermelést. A lépés elsőre riasztónak tűnik, de valójában a kitermelők voltak megijedve, miután a bankcsődök idején nagyot zuhant az olajár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye