A német gazdaság évek óta a gyenge világgazdasági teljesítmény, valamint a válságok – például az ukrajnai és a közel-keleti – valamint a magas kamatlábak következményeivel küzd. A német vállalatok az idei kilátásaikat is borúsan ítélik meg. Az aktuális helyzet megítélése és a várakozások összességében rosszak, ami kihat a beruházásokra. Olyannyira, hogy egyes vállalatok munkahelyek leépítését valószínűsítik.
Ez azt jelenti, hogy a 2024-re vonatkozó várakozások ismét kissé romlottak a 2023-as őszi felmérés óta
– írják a kölni kutatók.
Az IW rendszeresen több mint 2000 vállalatot kérdez meg felmérésének összeállításához. Március végén a vállalatok 39 százaléka minősítette rosszabbnak jelenlegi üzleti helyzetét, mint egy évvel ezelőtt, és csak 18 százalékuk számolt be javulásról. A jövőre nézve nem látszik fellendülés.
Az idei évre vonatkozó várakozások alig jobbak az aktuális helyzet megítélésénél: 37 százalékuk arra számít, hogy üzleti tevékenységük visszaesik, és csak 23 százalékuk reméli helyzete javulását. Különösen rosszak a kilátások az iparban és az építőiparban. Hosszú idő óta először a gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti.
A cégek mindössze 23 százaléka keres további alkalmazottakat, míg 35 százalékuk azzal számol, hogy munkahelyek leépítésére kényszerül. Bár az egyenleg két százalékponttal nőtt, továbbra is egyértelműen negatív. Ez a megállapítás egyértelművé teszi, hogy a foglalkoztatás 2005 óta tartó tartós növekedése nem fog folytatódni – jósolta az intézet.
Az egyetlen halvány reménysugár a szolgáltatási ágazatban észlelhető. Az ágazatban működő vállalatok 34 százaléka nemcsak új munkahelyeket kíván teremteni (miközben 31 százalékuk leépít), de beruházásaik várhatóan összességében növekedni is fognak. Ez azonban nem ellentételezi azt, hogy az iparban a beruházási költségvetések továbbra is csökkennek. A vállalatok 37 százaléka kevesebbet akar beruházni, és csak 24 százalék tervez több beruházást.
Ez azt jelenti, hogy Németország ipari bázisa egyre inkább szétesik
– mondja Michael Grömling, az IW gazdasági szakértője.
„Túl régóta vagyunk már beruházási válságban” – tette hozzá. Úgy vélte, a politikából alig érkezik dinamikus ösztönzés, és ezen sürgősen változtatni kell. A kkv-szektorban is borús a helyzet. A kkv-kat képviselő szövetség szerint a cégek 45 százaléka számít arra, hogy a következő hónapokban csökken a forgalom, míg 16 százalékuk javulást vár az üzletmenetben.
A közlemény szerint a felmérésben részt vevők elsősorban a túlszabályozás csökkentését (84 százalék), az adójog korszerűsítését és a vállalkozások adóterheinek csökkentését (59 százalék) szeretnék elérni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)