A megállapodás részletei nem ismeretesek, hétfőn késő este csupán annyi került nyilvánosságra, hogy a részleges kormányzati leállás elkerülése érdekében sikerült egyezségre jutni.
Az amerikai sajtóban megjelent információk szerint azonban a megállapodás értelmében a demokraták csak 1,37 milliárd dollárt szavaznának meg a határbiztonság erősítésére, szemben a Donald Trump által kért 5,7 milliárdos összeggel.
Kapcsolódó
Elvi megállapodást kötöttünk arról, hogy szeptember 30-ig a kongresszus finanszírozza a határ biztonságát növelő programokat - mondta Richard Shelby alabamai republikánus szenátor, kísérleti megállapodásnak nevezte az egyezséget, amelyről részleteit még a héten kidolgozzák.
A megállapodásra február 15-ig van idő, ha ugyanis addig nem sikerül tető alá hozni, akkor az elnök ismét részleges kormányzati leállást jelent be, sőt - mint azt kabinetfőnöke és a Fehér Ház gazdasági igazgatója, Mick Mulvaney egy vasárnapi televíziós interjúban ismét kilátásba helyezte - az elnök rendkívüli állapotot hirdethet ki, hogy a kongresszus megkerülésével biztosítsa a megígért határfal felépítéséhez szükséges pénzt.
A törvényhozók hétfő esti bejelentése egyáltalán nem említi a falépítést, noha Donald Trump ragaszkodik hozzá. Egy neve elhallgatását kérő kongresszusi munkatárs azonban amerikai újságíróknak azt mondta: az 1,37 milliárd dollárt nem biztonsági eszközökre szánják, hanem egy kerítés építésére.
Donald Trump egyelőre nem reagált az "elvi megállapodás" létrejöttének hírére, de az El Pasóban tartott nagygyűlésen azt hangsúlyozta, hogy csakis a fal képes megvédeni az amerikaiakat az illegális bevándorlókkal együtt érkező erőszakos bűnözőktől, kábítószer-kereskedőktől és a migránskaravánoktól.
Egyes amerikai médiumok szerint El Pasóban egyáltalán nem okoz súlyos gondokat az illegális bevándorlás, a város bűnözési statisztikája sokkal jobb az országos átlagnál, és a hatóságok adatai szerint a Mexikó felől érkező kábítószert a gyenge vámellenőrzés miatt a térség határátkelőin keresztül csempészik be az Egyesült Államokba, nem a "zöld határon át". Az elnök által ígért határkerítés megépítése ezért aligha segít ezen a problémán - írta az MTI.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra