Az AP értesülése szerint Sund már megírta lemondólevelét. A lépésre Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szólította fel, de többek közt a Capitolium rendőri szakszervezetének vezetője is szorgalmazta, hogy Sund lemondjon.
Szerdán Donald Trump elnök több száz híve erőszakkal behatolt az épületbe, és csak négy órányi művelettel - a nemzeti gárda segítségével - sikerült őket eltávolítani. Az ostrom során többen életüket vesztették.
Kapcsolódó
Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon három nappal a szerdai ostrom előtt segítséget ajánlott fel a Capitolium őrségének, ám az elhárította - adta hírül az AP amerikai hírügynökség egy védelmi tisztségviselőre és két további, az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva. A Pentagon azt kérdezte a Capitolium rendőrségétől, hogy szüksége van-e a nemzeti gárda támogatására, a válasz azonban nemleges volt. A kongresszusi épületet és a képviselőket, továbbá munkatársaikat védő őrség csupán tüntetésre készült fel, nem pedig zendülésre - írta az MTI nyomán a Hirado.hu.
Egyelőre nem tudni, hogy szerdán hányan voltak szolgálatban a Capitolium rendőrségének 2300 embere közül. A testület tagjai igen jól képzettek tömegrendezvények biztosításában is.
Időközben meghalt egy rendőr is, aki a capitoliumi zavargásokban sérült meg, így már öten vesztették életüket az ostrom kezdete óta. Egyelőre vizsgálják, hogy pontosan mi vezethetett a rendőr halálához.
Az első áldozat, egy középkorú nő még az ostrom első napján halt meg. Később további három halálesetet jelentett a rendőrség, egy nő és két férfi vesztette életét, de azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozhatta a halálukat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit