Az Ipsos közvélemény-kutató cég gyors egymásutánban két felmérést is készített arról, hogyan látják az amerikaiak a Kongresszus épületének ostromát.
Ezekből az derül ki, hogy egyre nagyobb többségük ítéli el történteket, ugyanakkor Donald Trump elnök támogatottsága, illetve az a bizonyítékok nélküli hiedelem, amit ő terjeszt, nevezetesen, hogy a rovására elcsalták a 2020-as elnökválasztást, rendületlenül tartja magát.
A botrányos események éjszakáján az amerikaiak 70 százaléka ítélte el az ostromot, ami reggelre 83 százalékra nőtt. Ebben nincs nagy különbség aszerint, hogy ki melyik párt szavazója. A demokrata szimpatizánsok 97, a republikánus hívek 70 százaléka van ezen a véleményen. Hasonlóan nagy arányban értenek egyet azzal, hogy a rendbontókat le kell tartózkodni. Ezt a véleményt a válaszadók 83 százaléka osztja.
Egység után megosztottság
Eközben jelentősen csökkent azok aránya, akik szerint Donald Trumpnak és a republikánus politikusoknak továbbra is támadnia kellene a tavalyi elnökválasztás eredményét. A washingtoni "csata" éjszakáján az amerikaiak 34-35 százaléka értett ezzel egyet, ami 28-29 százalékra csökkent fél nap alatt. Ugyanakkor ebben megbomlik a szavazók egysége: a republikánusok támogatónak kétharmada még mindig úgy látja, hogy helyénvaló vitatni a szavazás eredményét.
Csak a megkérdezettek 17 százaléka ért egyet azzal, hogy ez a fajta rendbontás szükséges ahhoz, hogy megvédjék Amerikát. Az éjszaka közepén még 31 százalékos volt ennek a nézetnek a támogatottsága.
Ami sziklaszilárdnak tűnik, az az elnök megítélése. A roham után az amerikaiak fele (51 százaléka) véli úgy, hogy Trumpot, mivel felbujtotta a rajongóit, hogy induljanak csatába, azonnal el kell távolítani a hatalomból (impeachment). Ez pontosan akkora arány, amekkorát a közvélemény-kutatók az ellene 2020 januárjában indult alkotmányos felelősségre vonási eljárás idején mértek.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat