Október 20-ig Ukrajna összesen 8 millió tonna gabonát és hüvelyest exportált az új termésből. Tavaly ilyenkor már 13,3 millió tonnánál jártak, tehát éves bázison 39,85 százalékos a mérséklődés.
Így alakult eddig az ukrán agrárkivitel:
- búza – 5,679 millió tonna,
- kukorica – 1,173 millió tonna,
- árpa – 997 ezer tonna,
- liszt 19 ezer tonna.
A szójabab exportja is döcög, mivel a kereskedőknek vámot kell fizetniük utána, emiatt egyre inkább a belföldi feldolgozás felé tolódik el kínálat. Október első 15 napjában a korábbi mennyiség 35 százalékát exportálták: mindössze 82 ezer tonna babot, szemben a tavalyi 234 ezer tonnával – írja a Mezőhír.
Mint megírtuk, komoly munkaerőhiánnyal küzd az ukrán mezőgazdaság: Denisz Marcsuk, az Összukrajnai Agrártanács elnökhelyettese arról beszélt február elején, hogy több mint egymillió munkavállaló hiányzik az ágazatból.
Magyarországra nőtt a belépő áruk mennyisége
- Románia irányába is megindultak a szállítmányok, bár a forgalom egyelőre alacsony. A múlt héten átlagosan napi 0,6 terményekkel megrakott vagont továbbítottak ezen az útvonalon, ezt megelőzően egyáltalán nem történt ilyen irányú forgalom.
- Lengyelországba egy csökkenést követően 11,9 vagon futott be,
- míg Szlovákiába szintén esett a szállítás, összesen 18,9 vagon érkezett a héten.
- Magyarországra nőtt a belépő áru mennyisége, a múlt héten már 18,7 vagon termény érkezett. Az Orbán-kormány ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalma értelmében ezeknek a szállítmányoknak tovább kell haladniuk a célállomások felé.
Nagy István agárminiszter, Kijev esetleges európai uniós csatlakozásáról szólva korábban elmondta, az Európai Unió és Ukrajna között idén nyáron létrejött szabadkereskedelmi megállapodás eredményeként az ukrán mezőgazdasági termékek minden mennyiségi és minőségi kontroll nélkül elárasztották egész Európát, ami a belső piac összeomlását és gazdatüntetéseket okozott.
Aláírták a nagy megállapodást Ukrajnával, az is jöhet, ami eddig nem
Ukrajna 2028-ig bevezeti az uniós mezőgazdasági normákat, egyezségre jutott az Európai Unió és Ukrajna a szabadkereskedelmi megállapodásuk átalakításáról.Erről itt olvashat részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik