Zelenszkij erről a davosi világgazdasági fórumon, az ukrajnai helyzet megvitatásának szentelt egyik rendezvényen beszélt videokapcsoláson keresztül - idézi a lapot az MTI.
"Elérkeztünk a hatodik szankciós csomaghoz, amely magában foglalja az olajembargót" - mutatott rá az ukrán elnök, kiemelve, hogy amíg nem vezetik be az importtilalmat, Oroszország akár 200 milliárd dollárt is kereshet a kőolajexportján, amiből "bármilyen fegyvert megvásárolhat".
Volodimir Zelenszkij emlékeztetett arra is: a magyar kormány azzal érvel álláspontja mellett, hogy jelentős forrásokra van szüksége ahhoz, hogy lemondhasson az orosz kőolaj behozataláról.
Mondogatják nekik, hogy ott, Ukrajnában emberek, gyerekek halnak meg, megölik őket. Úgy, mint a 18 éves gyilkos Texasban, csakúgy hozzánk is 18 éves katonák jöttek Oroszországból, és gyerekeket kínoztak. Beszéltek nekik erről, ők viszont azt mondják: mindent értenek, de honnan szerezhetnének pénzt
- fejtegette.
Zelenszkij arról a véleményéről is beszélt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kitalált valóságban él, és nem veszi észre, hogy az ukránok a végsőkig harcolni fognak a földjükért és a szabadságukért. Szavai szerint Putyin környezetének kellene segítenie abban, hogy az orosz elnök "kijöjjön a virtuális valóságból". Utána valószínűleg meg lehet majd próbálkozni a háború diplomáciai úton történő lezárásával. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez a lehetőség napról napra bizonytalanabbá válik, mivel "a megszállás felszámolásával egyre több olyan szörnyűségre derül fény, amelyet orosz katonák követtek el".
"Ez a háború mindenképpen véget ér, biztos vagyok abban, hogy lesz békefolyamat, lesznek tárgyalások, és biztosan lesz béke is. A kérdés az, hogy Ukrajna pontosan kivel fog tárgyalni. Kérdés, hogy Ukrajna melyik orosz elnökkel fog tárgyalni. És ez Oroszország jelenlegi államfőjétől is függ".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Nem titkolóznak tovább, hatezer műtét ragadt benn a rendszerben

„Interjúhalál”: többkörös csuklóztatásokkal bukják el a cégek a legjobb munkaerőt

A helyzet súlyos, szokatlan eszközt vetett be az EU Tanácsa Orbánnál

Ekkora lehet a büntetés, több ezer céget érint az új EU-irányelv

Navracsics Tibor: Még idén újabb döntés születhet az uniós pénzekről
