Herman Haluscsenko közleményében azt írta, hogy a döntést az ukrán gázellátó rendszeren tavaly végrehajtott terheléses teszt alapján hozták meg. Ez kimutatta, hogy „a rendszer a gázszállítási, valamint a föld alatti tárolási képessége alapján az orosz gáz tranzitja nélkül is működőképes”.
Kijev és Moszkva között 2019-ben kötött ötéves, 2024 decemberében lejáró gázszállítási megállapodást, amely biztosítja orosz földgáz szállítását Ukrajnán keresztül.
Az orosz gázimport a 2022 februárjában kirobbant ukrajnai háború ellenére sem állt le, noha az érintett országok azóta is folyamatosan keresik az orosz gáz kiváltásának lehetőségét alternatív beszerzési lehetőségek, vagy megújuló energiaforrások bevonásának lehetőségével.
A Naftohaz ukrán állami gázipari vállalat igazgatótanácsának elnöke már tavaly október végén bejelentette, hogy a szerződés ez év végi lejárta után nem kívánják folytatni az orosz gáz Európába irányuló tranzitját. Moszkva erre úgy reagált, hogy alternatív szállítási útvonalak kidolgozásával, illetve cseppfolyósított földgáz (LNG) tengeri szállításával ellensúlyozná az ukrajnai tranzi kiesését. Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes januárban azt mondta, Oroszország készen áll arra, hogy áttekintse az Európai Unióval a földgázszállítás további lehetőségeit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok