Rövid kihagyás után ismét Donald Trump célkeresztjébe került Jerome Powell, a Fed elnöke. Most épp nem a magasan tartott kamatok, hanem a Fed washingtoni központja miatt, amelynek a felújítási költségei az eredetileg tervezett 1,8 milliárd dollár helyett 2,5 milliárdra rúghatnak.
A 700 millió dolláros (238 milliárd forint) kerettúllépés miatt a Fehér Ház vizsgálatot rendelt el.
Utóbbi gazdasági tanácsadója, Kevin Hassett elmondása szerint jelenleg arra keresik a választ, hogy hatáskörük kiterjed-e a központi bank első emberének elmozdítására – alapesetben csak súlyos hivatali visszaélés, jogi vétség, alkalmatlanság lehet erre sort keríteni.
Trumpnak az eset tulajdonképpen kapóra jött, az elnök régóta szorgalmazza a Fed elnökének leváltását, akinek mandátuma 2026 májusig tart. A kormány azonban csak erős indokkal távolíthatja el a Fed igazgatótanácsának tagjait; a monetáris politikai döntésekkel kapcsolatos nézeteltérés ehhez nem elég, és most nem is tűnik úgy, hogy Powell idő előtt bedobná a törölközőt.
Abban a valószínűtlen esetben, ha a Fed-elnököt leváltják, vagy lemond, mielőtt 2026 májusában lejár a mandátuma, valószínűleg a hozamgörbe a jelenleginél meredekebbé válna, mivel a piacok a kamatok csökkentését, az inflációs kockázatok erősödését és a Fed függetlenségének sérülését áraznák be. Ez még a „felszabadulás napjánál” is szembeszelet jelentene a dollár számára, amiből az euró, a jen és a svájci frank profitálhatna leginkább.
Vasárnap Kevin Hassett, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója azt nyilatkozta, hogy a Fednek „sok mindenért felelnie kell” a felújítási költségtervek túllépése miatt. Az ügy most ott tart, hogy írásbeli kérdéseket küldtek a központi banknak, válaszokat várnak a 700 millió dolláros túlköltekezés okairól.
A Fehér Ház költségvetési hivatalát vezető Russel Vought az X-en a Versailles-i kastélyhoz hasonlította a projektet, tetőkertekkel, vízjátékokkal és „prémium minőségű márvánnyal”.
A Fednél inkább azt emelték ki, hogy az épületet most újítják fel először az 1930-as megépítése óta, így olyan dolgok kicserélése, eltávolítása zajlik, mint ólomból készült vízcsövek, valamint a már csak a lepukkant ingatlanokban előforduló azbeszt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban