Míg az Európai Unió csak beszél a migrációs válság megoldásáról, Magyarország a gyakorlatban is lépett, és konkrét intézkedéseket hozott határai védelmére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a V4-ek és a Nyugat-Balkán országai külügyi vezetőinek prágai tanácskozása utáni sajtótájékoztatón Prágában.
Szijjártó Péter szerint a magyar intézkedések helyességét az is bizonyítja, hogy most más európai államok is lényegében ugyanolyan megoldásokkal próbálkoznak, mint amilyeneket a magyar kormány valósított meg. Emlékeztetett: amikor Magyarország a déli határain kerítést kezdett építeni, lefasisztázták, és azt állították, hogy nem tartja tiszteletben az európai normákat. "Mi ezt elutasítjuk" - szögezte le. - "Most lényegében mások is ezt csinálják, csak az intézkedéseket másképpen nevezik. Ez képmutatásnak nevezhető."
"Szerintem nem lehet sikernek nevezni azt, ha idegenek nem juthatnak be az országba" - reagált a sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter kijelentésére Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke.
A holland biztos szerint nem lehet egy időben arról beszélni, hogy a migrációs válság kezelésében közös európai megoldásra van szükség, ugyanakkor azt hangoztatni, hogy jelenleg nincs ilyen. Az Európai Bizottság alelnöke szerint a válság megoldásában összeurópai együttműködésre van szükség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Ikonikus sziklánk vált vandál támadás áldozatává: mérhetetlen a pusztítás

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Sokkoló szóbeszéd terjedt el a Balaton-parton, a rendőrség is megszólalt

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
