A hivatal által végzett aktív népességfelmérés (EPA) szerint az év első három hónapjában a foglalkoztatottak száma 19,2 millió volt, 2,4 százalékkal, 474 ezerrel kevesebb, mint tavaly ilyenkor – írja az MTI.
Ennek ellenére január és március között a munkanélküliség 1,77 százalékkal, mintegy 66 ezerrel csökkent az előző negyedévhez viszonyítva. A vizsgált időszakban a munkanélküliek száma meghaladta a 3,6 milliót, számuk egy év alatt 10,2 százalékkal, 341 ezerrel emelkedett.
A 2021-es első negyedévi munkanélküliségi ráta 15,9 százalék volt, kedvezőbb mint a tavalyi utolsó negyedévi 16,1 százalék, de 1,58 százalékponttal magasabb mint a tavalyi első negyedévi.
A felmérésből kiderült: Spanyolországban 1,2 millió olyan háztartás van, amelynek minden, foglalkoztatási szempontból aktív korú tagja munkanélküli. Az első negyedévben számuk 29 ezerrel nőtt, míg éves szinten 152 ezerrel emelkedett.
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Orbán barátja határidőt szabott: pár hete maradt a Mol-nak a szerb olajtársaság megmentésére
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná