Harkiv külvárosában a hátsó bejáraton keresztül jutottunk be egy házba, az ajtó helyén csak egy lepedő volt a fagyos hidegben. A lakók régen elmenekültek, az ablakon egy néhai farmra láthattunk rá, a garázsban tankelhárító fegyverek lőszerének dobozait találtuk egymásra dobálva. A kertben egy hason fekvő orosz katona holtteste hevert. Ezzel a borzalmas életképpel indítják a BBC tudósítói, Quentin Sommerville újságíró és Darren Conway operatőr tudósításukat az ukrán-orosz front közeléből.
A két sajtómunkás az ukrán hadsereg engedélyével és segítségével jutott el a háborús övezetbe. Kísérőjük, Jurij megmutatott nekik két kiégett orosz harcjárművet is a közeli utca kiégett házai között. Ez valaha egy kertváros volt. Az egyik roncs, amelyen jól látszott a Z-jel, amit az oroszok a járműveikre festettek, egy hatméteres kátyúban feküdt, a kráter permén egy újabb elesett, temetetlen orosz katona feküdt. Jurij figyelmeztette a tudósítókat, hogy ha ágyúzás hangját hallják ugorjanak be a gödörbe, ami némi védelmet nyújthat.
Constantine, az 58 éves nyugalmazott ukrán pilóta megsérült a kezén, de visszautasította, hogy kórházba menjen, mert mint mondja, az előttük lévő út az utolsó védelmi vonal, ha azon átjutnak az oroszok, akkor semmi sem állja útjukat a városközpontig. Roman, a 34 éves felderítő tiszt azt mondja, 24 éves volt, amikor három héttel ezelőtt elkezdődött a háború. Legalábbis így érzi, miután saját autóján szállította a város temetőjébe elesett bajtársai tetemét.
Sötétség
A visszaúton megmutatták a sajtómunkásoknak, mit értenek az oroszok az alatt, hogy demilitarizálni jöttek Ukrajnát: egy még a szovjet időkben épült nagy bérház füstölgő romjai mellett visz el az útjuk, amelyben még mindig élnek emberek. A hivatalos civil halálozási adat Harkov esetén 234 halott, akik közül 14 gyermek.
Szása és Szvitlana örül az érkezőknek, mert mint mondják, hetek óta nem beszéltek senkivel. A hetvenes éveiben járó házaspár lakásában az egyik szoba ablaka odalett, most a nagyszobában alszanak az ülőgarnitúrán. Az állandó ágyúzásban egy-két órákat tudnak aludni éjszaka.
A háborút kirobbantó Vlagyimir Putyin orosz államfőnek nem üzennek semmit, mert úgy gondolják felesleges, hiszen elment az esze. Időseket, gyerekeket, játszótereket, iskolákat kórházakat lövet, azt sem tudja, mit csinál. A várost védő ukrán katonáknak viszont hálásak, akárcsak a több száz ezer még mindig Harkivban lévő civil. Az éjszaka beálltával az egész város füstbe burkolózik, miközben csak rövid időközökre szűnik meg a lövöldözés hangja.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle