A fintech 2024-ben egyelőre még bizonyos korlátozások mellett kapott brit banki engedélyt, ami komoly előrelépést jelentett ahhoz, hogy a vállalatot bevezessék a tőzsdére.

A Bank of England most arra kérte a Revolutot, hogy igazítsa kockázatkezelési infrastruktúráját az ambiciózus nemzetközi terjeszkedési terveihez.

A brit bankfelügyeleti hatóság, a Prudential Regulation Authority alaposan megvizsgálja a Revolut ellenőrzési rendszerének megbízhatóságát mind Nagy-Britanniában, mind pedig nemzetközi szinten, mielőtt engedélyt adna arra, hogy teljes jogú bankként működjön az Egyesült Királyságban – írja a Financial Times értesülései alapján a Reuters.

A hírügynökségnek a fintech nem nyilatkozott, ugyanakkor egy korábbi, júliusi közleményére hivatkozott, amelyben azt állította, hogy a mobilizáció utolsó szakaszában jár.

Nik Storonsky, a Revolut vezérigazgatója és társalapítója szeptemberben kijelentette, hogy legfőbb prioritásai között szerepel, hogy banki engedélyt szerezzen az Egyesült Királyságban. Ezzel a lépéssel ugyanis az ügyfeleket át lehetne vezetni ide, és hiteltermékeket kínálhatnának nekik.

Magyarok tízezrei kérdezhetik a Revoluttól, hogy akkor most mi van a pénzükkel

A 1,5-2 millió magyar Revolut-felhasználónak valószínűleg kis hányada kereskedett a platformon kriptóval – legalábbis amíg lehetett, de vélhetőleg ez így is több tízezres felhasználói csoportról van szó. Joggal feszegetik a kérdést, hogy most mihez kezdjenek. A helyzet súlyosabb, mint amilyennek elsőre tűnik – ám nem példa nélküli. Cikkünk megjelenését követően a Revolut is megszólalt.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.