Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság – közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal. Erre azért volt szükség, mert a korábbi határidő lejárt. Az újabb döntéssel a rendkívüli állapot december 9-ig marad érvényben.

A Hargita megyei településen május 8-án hirdettek veszélyhelyzetet, miután a sóbánya fölött folyó, megáradt Korond-patak vize elkezdett beszivárogni, majd bezúdulni a tárnákba, míg teljesen el nem árasztotta az addig évente turisták százezrei által látogatott székelyföldi létesítményt.A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel korábban, és amelytől nemcsak a bányászok, hanem a településen és környékén létrejött, több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

A prefektusi hivatal hétfői közlése szerint a hatóságok az említett időszakban megteszik a szükséges intézkedéseket és elvégzik a szükséges munkálatokat a sóbánya és környéke biztonságossá tételéhez. Azt is írták, hogy a fejleményekről tájékoztatják a lakosságot és a szomszédos településeket. A természeti katasztrófa sújtotta területre és a Sószorosba továbbra is tilos a belépés.

„Vége a játéknak”: hullottak a fejek a parajdi katasztrófa után, kikelt magából a tárcavezető

Éles hangú üzenetben tette közzé a román gazdasági miniszter a hírt, hogy a parajdi katasztrófa után hónapokkal sikerült leváltani a sóbányát működtető cég vezetését. Erről itt írtunk >>>