Az Egyesült Államokban hét százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta novemberben - derült ki a munkaügyi minisztérium jelentéséből. Utoljára öt évvel ezelőtt volt ilyen alacsony ez a mutató. A hónap során 203 ezer új munkahelyet teremtettek a munkaadók - az elemzők mindössze 180 ezret jósoltak az októberi 204 ezer után.
A havi munkanélküliségi adatot kíváncsian várják a közgazdászok és a befektetők, mivel a gazdaság erejét jól mutató jelzőszámnak tartják. A foglalkoztatás javulása erősíti azokat a várakozásokat, amelyek szerint a Fed - miután úgy látja, hogy kezd saját lábára állni a gazdaság - rövid időn belül megkezdi monetáris enyhítési politikájának visszavonását.
Óvatosságra int ugyanakkor, hogy az adatot eltorzíthatta a közalkalmazottak egy részének státusa. A költségvetés finanszírozásának korlátozása miatt ugyanis októberben két hétre leállt a közigazgatás egy része, a közalkalmazottakat kényszerszabadságra küldték. Egy részüket ideiglenesen beszámolhatták a munkanélküliek közé is.
Legolvasottabb
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Orbán Viktor kiment az emberek közé és egymilliós fizetést ígért
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Kész tervei vannak a Tiszának, nagy változásokat ígérnek a Molnál