Mélységesen felháborít, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a népszavazástól való távolmaradásra biztatja a romániai magyarokat, Románia egy jogállam, ezért arra kérem az állampolgárokat, hogy ne hallgassanak a magyar kormányfőre és barátaira, hanem, saját jövőjükről maguk döntsenek - fogalmazott vasárnap Victor Ponta kormányfő.
A központi választási iroda legfrissebb adatai szerint 17 óráig a több mint 18 millió állampolgár alig 26,89 százaléka vonult urnák elé, így valószínűsíthető, hogy urnazárásig nem lesz meg érvényességhez szükséges 50 százalék plusz egy szavazat, és a hajóskapitányból lett államfőt másodszorra sem sikerül eltávolítani hivatalából. A magyarok lakta megyékben látványosan alacsony a részvétel, a székelyföldi Hargita megyében például mindössze 6,8, Kovászna megyében pedig 12,4 százalékot mértek.
Kapcsolódó
A legtöbben, (44,3 százalék) Mehedinti megyében mentek el szavazni, Bukarestben 25,2 százalékos részvételi arányt regisztráltak.
Úgy tűnik tehát, hogy a belpolitikai csatározások az év végén esedékes parlamenti választásokig folytatódnak, ami újabb csapást mérhet az elmúlt időszakban drámaian megrendült befektetői bizalomra és a több, mint 4 százalékot gyengülő nemzeti valuta árfolyamára - vélik a helyi elemzők. A választások végeredményétől függetlenül, hétfőtől véget ér a politikai bizonytalanság Romániában, az árfolyam visszatér a régi kerékvágásba, és a kormány az ország gazdasági és pénzügyi helyzetére koncentrálhat - igyekezett nyugtatni a piacokat Victor Ponta miniszterelnök.
Legolvasottabb
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Irán után máris itt a következő? Trump ebben az országban szeretne „békés puccsot"
Nem kockáztat a Wizz Air, leállította a járatait
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Megszólalt Szijjártó Péter az amerikai-izraeli támadásról: fontos üzenetet küldött
Izrael és az Egyesült Államok támadást indított Irán ellen, azonnal elindult a válaszcsapás