Az üzletmenet némi javulására számít az idén a tavalyi masszív termeléscsökkenés után a német elektromos és digitális ágazat szakmai képviseleti szervezete, a ZVEI elnöke. „Elértük a hullámvölgy alját" – mondta Gunther Kegel a hétfőn nyíló Hannoveri Vásár alkalmából a német dpa hírügynökségnek adott interjúban.
Az elnök a következő hónapokban az elektromos és digitális iparban az üzletmenet enyhe javulására számít,
de még nem olyan dinamikával, amely örömre adna okot.
Tavaly novemberig árfolyamkiigazítással 9 százalékkal esett a német elektrotechnikai és elektronikai termékek gyártása, nagyobb ütemben az októberben várt 7 százaléknál. Kegel szerint a termelés az idén is csökken, de már csak 2 százalék körüli mértékben. Úgy vélte, a munkahelyek számának csökkenése is folytatódni fog, ha az általános gazdasági teljesítmény nem javul lendületes ütemben.
Elmondta, hogy néhány vállalatnál növekedést látnak a beérkező megrendelésekben, ám az eladások még mindig az előző évi alacsony szinten vannak, különösen az export gyenge. A mannheimi székhelyű Pepperl+Fuchs érzékelőgyártó céget vezető Kegel szerint azonban hosszú távon az iparág fellendülőben van.
Úgy vélte, a hétfőn kezdődő Hannoveri Vásár jó alkalom lesz az iparág eredményeinek bemutatására. Az ipari kiállításra, amelyen tavaly 130 ezer látogató vett részt, az idén több mint 60 országból mintegy 4000 kiállítót várnak.
Kegel jelezte azt is, hogy nagy reményeket fűz a német szövetségi kormány új, 500 milliárd eurós infrastrukturális különalapjához, amely az elektromos és digitális iparnak is kedvez. Megjegyezte, hogy ugyanakkor aggodalomra ad okot az amerikai vámpolitika, amely globális kereskedelmi háborúhoz vezethet, és különösen keményen érintené az elektromos és digitális ipart. „A mi iparágunk minden más iparágnál globálisabban pozícionált és hálózatba kapcsolt az ellátási láncokban" – mondta.
Amerikai termékek bojkottját tervezik a németek
A vásárlók politikai okokból és a termékek drágulása miatt mellőznék a jövőben például az iPhone-ok vásárlását vagy a streaming szolgáltatások előfizetését. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők