Az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég friss elemzése szerint
tavaly mintegy 19 ezer munkahely szűnt meg a német autóiparban az : 2024 végén még valamivel több mint 761 ezer alkalmazottat foglalkoztatott az ágazat, egy évvel korábban pedig még mintegy 780 ezret.
Kapcsolódó
Az EY a német szövetségi statisztikai hivatal és a szövetségi munkaügyi hivatal aktuális adatait elemezte a Németországban működő, 50 vagy annál több alkalmazottat foglalkoztató vállalatokra vonatkozóan.
A német autóipar masszív és mindenre kiterjedő válságban van
- kommentálta Constantin Gall, az EY autóipari szakértője a jelentést. Elmondása szerint problémát jelent
- a folyamatos gazdasági válság miatti gyenge kereslet,
- a túlzott költségek,
- valamint a belső égésű motorok és az elektromos autók drága egymás mellett élése,
- miközben az elektromobilitásba történő beruházások nagy összegeket emésztettek fel anélkül, hogy meghozták volna a kívánt piaci eredményt;
- ehhez társul még a kínai piac beszűkülése is a német gyártók előtt.
A gyártóknak jelenleg kihívások sokaságával kell szembenézniük, és ezek egy részét csak saját erőből tudják megoldani. A szakértő szerint ezért idén azt látjuk majd, hogy az autógyártók az ellenálló képességük növelése érdekében masszívan meghúzzák a nadrágszíjat, ez elkerülhetetlenül a foglalkoztatás jelentős csökkentéséhez vezet. Hozzátette:
a tavalyi, viszonylag kis számú létszámleépítés csak a kezdete volt egy fájdalmas, de elkerülhetetlen zsugorodási folyamatnak.
Úgy vélekedett, hogy a vállalatok mostanra egyértelműen felismerték a problémákat, van remény arra, hogy az autógyártók középtávon ismét magasabb árrést érjenek el, ám a pusztán költségcsökkentő intézkedések ehhez nem lesznek elegendők.
Tekintettel a beszállítók közelmúltbeli igen gyenge teljesítményére, a szakértő további jelentős létszámleépítéseket jósolt.
A tanulmány szerint a németországi autóipar forgalma tavaly 5 százalékkal zsugorodott, miután az előző három évben folyamatosan nőtt. A forgalom 2024-ben 536 milliárd eurót tett ki.
A közelmúltban számos neves németországi gyártó és beszállító jelentett be költségcsökkentő programokat. Az elkövetkező években több tízezer munkahelyet kell megszüntetni - legyen szó olyan gyártókról, mint
- a Mercedes-Benz,
- a Porsche
- vagy a Volkswagen fő márkája, a VW.
- Vagy olyan beszállítóknál, mint a Bosch, a ZF, a Schaeffler vagy a Continental.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben