Példát statuált a magyar a kormányzat az egyik német multival. Bár a konkrét összeg nem ismert, de a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára közölte németországi központú Continentalnak kamatostul kellett visszafizetnie az állami támogatást.
Illés Boglárka, a KKM kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszolva felidézte, a Continental makó gyára a 2018-as támogatási szerződés értelmében két ütemben kapott kormányzati támogatást. Az első ütemben 200 új munkahely létrehozását vállalta a cég, melyet felülteljesített, 242 munkahelyet hozott létre a monitoring időszak lezárásáig.
A szerződés második ütemében azonban vállalásait nem tudta teljesíteni, így a kamattal terhelt támogatási összeget a Continental visszafizette
- írta Illés Boglárka.
Komjáthi Imre MSZP-s országgyűlési képviselő kérdésében nemcsak azt idézte föl, hogy az elmúlt évek során számtalan panasz látott napvilágot a Continental makói gyárát üzemeltető ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. működésével kapcsolatban (a 2014 és 2019 között hat részletben összesen 1,262 milliárd forintos állami támogatást kapott vállalatot súlyos munkahelyi balesetekkel, a munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedésekkel, és botrányos elbocsátásokkal hozták összefüggésbe), de azt is, hogy a rendelkezésre álló statisztikák szerint a munkaerő létszáma 2019-től 2024-ig terjedő időszakot figyelembe véve a 60 százalékra csökkent a vállalatnál.
Még tavaly március végén írta meg a 24.hu, hogy
2014 és 2019 között hat részletben összesen 1,262 milliárd forint támogatást kapott a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. a makói beruházásaihoz, és ebből eddig csak 153 millió forintot fizetett vissza (kamatostul 158 millió forintot, azt is 2021-ben), mert elállt a 2018-as támogatási szerződés kisebb, második üteméhez vállalt kötelezettségek teljesítésétől.
Illés Boglárka államtitkár szerint viszont visszafizettek mindent.
Egyébként Lázár János építésügyi miniszter korábban úgy fogalmazott, hogy „példátlanul megalázó, megszégyenítő és kizsákmányoló módon foglalkoztatja a munkavállalókat a német tulajdonú cég. Kíváncsi lennék, hogy Németországban, vagy máshol ugyanígy viselkedik-e. Nyilván nem”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt