A németországi politikai véleménykutatás nyolc meghatározó intézete és vállalata közül már hatnál a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) áll az első helyen, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége pedig a második.
Pénteken a ZDF országos köztelevízió Politbarometer nevű felméréssorozatának új adatai jelentek meg, amelyeket a Forschungsgruppe Wahlen (Választási Kutatócsoport) nevű mannheimi intézet rögzített. Ezek alapján az SPD a szavazatok 25 százalékát gyűjtené össze, ha nem szeptember 26-án, hanem a következő vasárnap lenne a Bundestag-választás. A CDU/CSU 22 százalékot érne el, ezzel a második helyen áll. Az SPD két hét alatt három százalékponttal erősödött, a CDU/CSU támogatottsága nem változott.
Az SPD legutóbb 19 éve, 2002 szeptemberében volt a legerősebb párt a Politbarometer adatai szerint. A 22 százalék a CDU/CSU leggyengébb támogatottsági mutatója a Politbarometer-felmérések 1977-ben kezdődött történetében.
Az SPD-nek leginkább a kancellárjelölt, Olaf Scholz szövetségi pénzügyminiszter (képünkön) ad lendületet. Ezt mutatja például a másik országos köztelevízió, az ARD Deutschlandtrend nevű felméréssorozatának csütörtökön közölt egyik új adata, amely szerint az SPD-szavazók 25 százalékánál a kancellárjelölt személye a legfontosabb pártválasztási tényező - írta az MTI nyomán az Infostart,hu.
A CDU/CSU jelöltje, Armin Laschet CDU-elnök viszont igen kevéssé népszerű, még saját táborában is. A Politbarometer adatai szerint ha közvetlenül választanának kancellárt, a CDU/CSU-t támogató választók csupán 53 százaléka szavazna rá, míg az SPD bázisában Olaf Scholz támogatottsága 93 százalékos. A lakosság egészét tekintve Olaf Scholz 53 százalékot, Armin Laschet 18 százalékot szerezne, ha lenne közvetlen kancellárválasztás.
Az utóbbi napokban ismertetett felmérések szerint a harmadik számú politikai erő, a Zöldek pártja 17-18 százalékon áll, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) a szavazatok 12-13 százalékára számíthat, a jobbközép CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) a szavaztok 11 százalékát gyűjtheti össze, az SPD-től balra álló Die Linke 6 százalék körüli eredménnyel végezhet.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)