Havi bázison kissé visszaesett a fogyasztói árak növekedése: júliusban 0,3 százalék volt, az előzetes adatok szerint augusztusban már csak 0 százalék, azaz éppen sikerült elkerülni a deflációt.
Éves alapon számolva az élelmiszerárak 0,3 százalékkal, a szolgáltatások ára 1,4 százalékkal nőtt, miközben a háztartási energiaárak és az üzemanyagárak 1,9 százalékkal csökkentek.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat módszertanával számolt harmonizált fogyasztói árindex (HCIP) előreláthatólag 0,8 százalékkal nőtt augusztusban éves szinten.
Az előzetes adatok megfeleltek az elemzői várakozásoknak, az augusztusi hónapra vonatkozó végső számokat szeptember 11-én adja ki a Destatis.
Legolvasottabb
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Márciusban ingyen megteheti azt, amiért máskor akár tízezreket kell fizetni
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Kiürítettek egy borsodi iskolát, több tucat diák került kórházba
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért