Az idei első háromnegyed évben a tavalyihoz viszonyítva 27 százalékkal kevesebb húst importált Oroszország - jelentette a Novosztyi hírügynökség. A szárnyas és a hal behozatala 1,6, illetve 1,7-szeresével esett vissza. A szakértők ezt a gazdasági recesszióval és a rubel értékvesztésével magyarázzák, ami tetemesen megdrágította az importot. Nem tudják tagadni azt sem, hogy szerepe van ebben a nyugati szankciókra válaszul bevezetett és novemberben meghosszabbított élelmiszer-behozatali tilalomnak.
A fogyasztási skála másik oldalán ugyanezen idő alatt 43 százalékkal zuhant az újautó-eladások száma, rubelben 34 százalékkal zsugorodott a piac a PricewaterhouseCoopers (PwC) adatai szerint. A PwC arra számít, hogy az év végéig az értékesítések 45 százalékkal, 1,3 millió járműre esnek, szemben a tavalyi 2,34 millióval. Prognózisuk szerint a legalább 6-7 évre lesz szükség ahhoz, hogy a piac forgalma visszatérjen a 2012-es szintre.
Legolvasottabb
Elképesztő a csalók legújabb módszere: így olvassák le könnyedén a PIN-kódunkat
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos teher Magyarország vállain Ukrajna 90 milliárd eurós karácsonya
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?