Alekszandr Novak az Asharq Al-Awsat című szaúdi lapnak adott interjúban hangsúlyozta, hogy belátható időn belül biztosan nem közelíti meg a kőolaj ára a hordónkénti 100 dollárt. Az orosz energiaügyi miniszter meglátása szerint az olajpiacokon 2017 előtt nem alakul ki egyensúly a kereslet-kínálat területén.
Hétfőn, röviddel 10 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 53 cent emelkedéssel 47,50 dolláron állt. A Brent ára az év elején 37,6 dollár volt.
Áprilisban már sikerült egy asztalhoz ültetni számos OPEC és szervezeten kívüli olajtermelőt, hogy megpróbáljanak megegyezni az olajtermelés befagyasztásáról, de a várt eredmény elmaradt. Az úgynevezett dohai fórumon 18 ország, köztük számos OPEC-tagállam és szervezeten kívüli ország vett részt. Eredetileg azt tervezték, hogy januári szinten történjen a befagyasztás.
Szaúd-Arábia azonban azt akarta elérni, hogy a megállapodáshoz Irán, a társég egyik nagy olajtermelője is csatlakozzon, amely jelen sem volt a megbeszélésen. Teherán azért maradt távol, mert szerinte igazságtalan, hogy az Irán elleni nemzetközi szankciók évei alatt mások figyelmen kívül hagyták a piaci realitásokat, és folyamatosan növelték az olajtermelést. Most pedig, hogy januártól feloldották a Teheránnal szembeni szankciókat, épp a túltermelők akarják rákényszeríteni Iránt arra, hogy a januári, a szankciók feloldása előtti alacsony termelési szinten rögzítse olajtermelését.
Legolvasottabb
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Forint vs. euró: lélektani határ alatt a nyitás
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd