Idén várhatóan rekordszámú, 142 ezer dollármilliomos költözik egyik országból a másikba. Ez 6 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest, a szám pedig jövőre akár 165 ezerre is emelkedhet – derült ki a brit–svájci Henley & Partners vagyonkezelési tanácsadó cég becsléséből.
Az Egyesült Arab Emírségek számít a legvonzóbb letelepedési célországnak magas nettó vagyont felhalmozó magánszemélyek között, ahol közel 10 ezer milliomossal lesz több az idén, amit az Egyesült Államok követ 7500-as növekedéssel.
Mindkét országban csaknem megduplázódott az 1 millió dollár feletti vagyonnal rendelkezők száma 2014 óta.
Mélyrepülésben Nagy-Britannia
A globális mobilitási trendek átrendezik a vagyonáramlás térképét – ennek Nyugat-Európa a legnagyobb vesztese:
- Franciaország milliomosainak száma várhatóan 800-zal csökken,
- Spanyolország akár 500-zal,
- Németország pedig 400-zal, a megelőző tíz évben viszont a magas nettó vagyont felhalmozók száma 10 százalékkal nőtt a németeknél.
Egyesült Királyságban az idén várhatóan 16 500 milliomossal lesz kevesebb, összesen 92 milliárd dollárnyi vagyonnal – a vonatkozó adatok szerint 2014 és 2024 között az ország elvesztette milliomosainak 9 százalékát. A brit állam 2022 februárjában megszüntette az első szintű befektetői vízumot, tavaly márciusban átalakította a nem állandó lakhellyel rendelkezők adórendszerét, majd a Munkáspárt módosította az örökösödési adószabályokat, amely mind komoly lendületet adhatott a kivándorlásnak.
Magyarország jobban teljesít
A jelentés szerint globálisan az európai országok közül pozitív mérlegre számíthat Portugália (800 milliomos érkezhet), Görögország (400), Olaszország (200), Spanyolország (100-200). Érdekesség, hogy az idei Globális Letelepedési Program Index két új célországának egyike Magyarország, amely 67 ponttal a 6. helyen áll – írja az Index.
Európai szinten vizsgálva a gazdasági elit bevándorlását – figyelembe véve az EU-n belüli migrációt –, az eredmény némileg módosul:
- Olaszország (3600-an érkezhetnek),
- Portugália (800),
- Görögország (400),
- Spanyolország (200-300),
- Hollandia (100),
- Horvátország (50),
- Magyarország (50).
Hazánkban a milliomosok létszáma 55 százalékkal nőtt 2014–2024 között. A gazdasági elitbe tartozók növekvő létszáma összefüggésben áll azzal a kevésbé vonzó adattal, hogy a leggazdagabb 10 százalék az összes személyes vagyon 67,1 százalékát birtokolja Magyarországon, ezzel hazánk a legszélsőségesebben egyenlőtlen társadalmak közé emelkedett a fejlett világban.
Tényleg a 100 leggazdagabb sajátítja ki a vagyonnövekedést?
Miközben a magyar háztartások többsége alig tudott gyarapodni, a leggazdagabb 1 százalék vagyona az elmúlt húsz évben megsokszorozódott. A privátbanki szektor növekedése is főként e szűk elit vagyongyarapodását tükrözi, nem pedig a tehetősebb középréteg erősödését. A leggazdagabbak körében ráadásul egyre nagyobb a koncentráció: néhány száz ember kezében összpontosul a teljes lakossági pénzügyi vagyon jelentős része. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora