A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteki végleges adatai szerint éves bázison májusban 0,9 százalék volt az infláció. Utoljára 2010 júniusában volt ilyen alacsony az index.
Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára májusban havi szinten 0,4 százalékkal csökkent, ezen belül a gyümölcsök ára 0,7 százalékkal, a zöldségeké 3,5 százalékkal lett alacsonyabb.
Az alkoholos italok és a dohánytermékek ára 0,1 százalékkal nőtt, a ruházati cikkeké 1,3 százalékkal csökkent.
Az elektromos áram 0,1 százalékkal drágult, a gáz ára nem változott, a fűtőolajé 0,5 százalékkal csökkent. A lakberendezési tárgyak 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak.
Az Európai Unió statisztikai módszereivel számolt harmonizált fogyasztói árindex (HICP) májusban 0,3 százalékkal csökkent áprilishoz képest.
Legolvasottabb
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Orbán Viktor elárulta, mennyi időre elegendő olaja van Magyarországnak
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Forint vs. euró: lélektani határ alatt a nyitás