Európának fenn kell tartania gázüzemű villanyerőműveit, hogy legalább csúcsidőben rendelkezésre álljanak, vagy veszélybe sodorja energiabiztonságát - nyilatkozta egy konferencián a világ legnagyobb nem nukleáris áramtermelője, a francia GDF Suez vezérigazgatója, Gerard Mestrallet. A szakember kifejezésre juttatta aggodalmát amiatt, hogy az európai hatóságokat láthatóan nem izgatja, hogy már 30-40 gigawatt teljesítményt adó gázüzemű villanyerőmű - több mint két tucat atomerőműnyi - volt kénytelen bezárni a jelentős állami támogatást élvező szél- és naperőművek elterjedése, illetve a szén árának csökkenése miatt. Csupán a GDF Suez 10 megawattnyi kapacitást zárt le - írta az Eubusiness. Márpedig a gázerőművek azok, amelyek a leggyorsabban állíthatók csatasorba csúcsidőben, vagy más források elakadása esetén, amihez akár az idő kedvezőtlenre fordulása is elegendő a nap- és szélerőművelnél. Éppen ezért az államnak támogatnia kellene ezek készenlétben tartását az energiaellátás biztonsága érdekében.
Nem csak a franciák panaszkodnak. Németországban az RWE bejelentette, hogy 3,1 gigawatt kapacitásnyi gáz- és széntüzelésű erőművét állítja le, amelyek nem bírják az árversenyt a támogatott megújuló erőforrásokkal. Ezek miatt a németországi áramárak 20 százalékkal zuhantak az első félévben. Miután 1 MW/óra áram ára 55-ről 40 euróra zuhant, lehetetlen nyereséges üzemeltetésük. Ennyi áram előállítása egy gázüzemű erőműnek 70 euróba kerül, egy lignit üzeműnek 45 euróba, de még egy atomerőműnek is legalább 40 euróba. Emiatt az RWE nyeresége az elmúlt hat hónapban csaknem kétharmadával csökkent. Az E.On is erőműveket zár be, s példájukat követi a norvég Statkraft, amely leállítja két németországi gázfűtéses erőművét, bár készenléti állapotban tartja őket. Két öregebb, széntüzelésű erőművét már korábban bezárta - írta a Reuters.
Az Egyesült Államokban éppen ellenkező irányú fejlődésre számítanak. Bár ahogy a gázárak emelkednek a történelmi mélypontról idegenesen visszaszorulhat a gáz szerepe az áramfejlesztésben, éppen a zöldenergia elterjedése hozhatja fel ismét, mert kiegyenlítheti azok alkalmazkodóképtelenségét a hálózati terhelés gyors változásaihoz - írta a Platts. Az ICF International alelnöke, Harry Vidas szerint a tavalyi 30 százalékról 2035-re 40 százalékra emelkedik a gázzal előállított elektromosság aránya az Egyesült Államokban.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra