A szervezet prognózisa szerint 2043-ra a légi utazások száma évente elérheti akár a 8,6 milliárdot is. Tavaly 4,3 milliárd légi utazást számoltak, az idei évre vonatkozóan pedig 5 milliárdra becsülték ugyanezt.
Ez újabb rekordot jelentene a 2019-ben mért 4,54 milliárd légi utazás után.
Az IATA a jelenlegi számításaiban átlagosan évi 3,6 százalékos növekedéssel számol, a világ jelentős régióira lebontva azonban komolyak az eltérések, amelyek között a legnagyobb növekedést az ázsiai-csendes-óceáni térségre vonatkozóan várják. Indiában évente 6,9 százalékos, Thaiföldön és Vietnamban 6,4 százalékos, Kínában pedig 5,8 százalékos bővülést fog mutatni az utasok száma.
Ezzel szemben az olyan telített piacokon, mint Észak-Amerika és Európa, átlag alatt maradhat a növekedés: előbbi 1,7 százalékos, utóbbi 2 százalékos pluszban merülhet ki.
Az előrejelzés ugyanakkor rengeteg bizonytalansági tényezőt is felsorol, ami többek között az egyes országok gazdasági fejlődését érinti. Megemlítik emellett azt is, hogy az ágazat 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját nagyban megnehezíti a bővülő utasforgalom.
Közeleg a sorsdöntő sztrájk a Boeing-nél, növelik a nyomást
A munkabeszüntetés szeptemberben lenne esedékes a vállalatnál, a szakszervezet ezért radikálisabb módszerekhez nyúl.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz