A svéd statisztikai hivatal pénteken kiadott második becslése szerint a hazai össztermék (GDP) negyedéves összevetésben 8,3 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 7,7 százalékkal esett vissza április-júniusban. Elemzők az első becsléssel megegyező értékekre, 8,6 százalékra, illetve 8,2 százalékra számítottak az MTI szerint.
A csökkenés a gazdaság minden szegmensére kiterjedt, de a járvány különösen jelentősen, negyedéves összevetésben 18,2 százalékkal vetette vissza az exportot, valamint 7,7 százalékkal a háztartások fogyasztását.
Míg Európa nagy része egy időre bezárkózott, Svédországban a 16 év alatti diákok továbbra is iskolába jártak, és a kávézók, éttermek, üzletek is nyitva tartottak. Mindazonáltal a svéd kormány felszólította az embereket az utazások elhalasztására, és hangsúlyozta a társadalmi távolságtartás fontosságát, továbbá betiltották 50 főnél népesebb rendezvényeket.
Ezzel a különutas politikával Svédország annyit ért el, hogy az első negyedévben még 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság, a második negyedévben viszont nagyobb visszaesést szenvedett el, mint régiós társai. Dániában ugyanis 7,4 százalékkal, Norvégiában 6,3 százalékkal, Finnországban pedig 4,5 százalékkal csökkent a GDP április-júniusban.
Közgazdászok előre jelezték, hogy a svéd export összetételénél - autók és nehézipari termékek - fogva jóval érzékenyebben reagál nemzetközi válságokra, mint az olyan országok, mint a szomszédos Dánia, amely főleg gyógyszereket és élelmiszereket exportál.
A svéd kormány javította éves előrejelzését: az idei évre 4,6 százalékos GDP-csökkenéssel számol, a jövő évre pedig 4,1 százalékos emelkedéssel. Két hónappal ezelőtt még hat százalékos visszaeséssel számoltak 2020-ra, a jövő évre pedig mindössze 3 százalékos növekedéssel.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)