Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese közben arról tájékoztatott az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint, hogy a tárca kétféle, országon belül használatos oltási igazolványt készít: egy "sárgát", amelyet az oltás első felvételekor adnak ki, és egy "zöldet" a második dózis felvétele után. A "zöld" egy évig lesz érvényes, a "sárga" a teljes védettségig, azaz a második adag felvételéig kétdózisú vakcinák esetében. Az igazolványok kedvezményeket biztosítanak majd tulajdonosaiknak, például vendéglátói egységek tarthatnak nyitva szigorúbb járványhelyzet szerinti besorolású régiókban, ha alkalmazottjaik be vannak oltva, illetve fogadhatnak több vendéget, ha ők rendelkeznek ilyen igazolvánnyal.
Kuzin egy tévéinterjúban közölte, hogy igyekeznek mielőbb felhasználni azokat a vakcinákat, amelyeknek a szavatossága ősszel lejár. Kifejtette, hogy október-novemberben jár le a szavatossága mintegy 3 millió adag AstraZeneca oltóanyagnak, amelyek most regionális raktárakban vannak. Ezen felül 1,1 millió Pfizer vakcina van még az országban, amely november végéig, illetve december végéig szavatos - írja az MTI.
Kapcsolódó
A keleti országrészben lévő Harkiv megyében az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezett egy hamis PCR-teszt eredmények kiadásával foglalkozó bűnszervezetet, amely csaknem havi 1 millió hrivnyát (több mint 11 millió forint) keresett tevékenységével. Az egyik magánlaboratórium munkatársai utazási iroda képviselőivel együttműködve követték el a bűncselekményt. Negatív PCR-tesztről szóló igazolást adtak el olyanoknak, akik külföldre készültek utazni vagy külföldről tértek vissza Ukrajnába, hogy ne kelljen nekik két hétre karanténba vonulniuk. Az illegális üzlet 2020 eleje óta működött. Havonta több mint ezer igazolást adtak ki darabonként 800 hrivnyáért (körülbelül 8900 forint).
Ukrajnában csütörtökre 3663-mal 2 306 939-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, 891-gyel több fertőzöttet diagnosztizáltak, mint az előző napon. Az elhunytak száma 61-gyel 54 175-re, az aktív betegeké pedig több mint kétezerrel 35 201-re emelkedett.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 722 212-en kapták meg valamely védőoltás első, közülük 4 512 000-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Szerdán 161 169 embert oltottak be az országban.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)