Demokrata-republikánus összefogással tiltanák ki az amerikai piacról a kínai székhelyű TP-Linket. A képviselőház Kínával foglalkozó különbizottságának két vezetője, John Moolenaar republikánus és Raja Krishnamoorthi demokrata képviselő levélben kérte a Kereskedelmi Minisztériumot:
indítson vizsgálatot a kínai TP-Link és leányvállalatai által gyártott WiFi routerek potenciális nemzetbiztonsági kockázatai miatt.
Kapcsolódó
Az IDC piackutató cég adatai szerint a WiFi routerek globális konzumer piacán a TP-Link értékesíti a legtöbb eszközt.
Az év eleji támadás hatása
A két képviselő szerint ugyanis ezeket felhasználhatják az USA elleni kibertámadásokhoz. A levelet jegyző politikusok szerint a TP-Link firmware-je meglehetősen sebezhetőnek bizonyult, és a cég routereit már használták európai országok kormánytisztviselői elleni támadásokban.
A TP-Link azért kerülhetett a törvényhozók kereszttüzébe, mert az év elején hozták nyilvánosságra, hogy a Volt Typhoon néven emlegetett kínai hekkercsoport végfelhasználói routereken keresztül jutott be amerikai kritikus infrastruktúrák rendszereibe.
Az elemzések szerint azonban ehhez nem a kínai cég, hanem elsősorban két amerikai gyártó, a Cisco és a NetGear routereinek sérülékenységeit használták ki.
A cég szerint ők nem értékesítenek a routereket
A TP-Link szerint a vállalat nem is értékesít az Egyesült Államokban routereket – miközben a Wallmart online kínálatából is nyilvánvaló, hogy jelen vannak az észak-amerikai piacon.
A kínai cég hozzátette, hogy útválasztóinak nincsenek kiberbiztonsági sebezhetőségei, azonban a NIST (National Institute of Standards and Technology) sérülékenységi adatbázisa szerint a routerek jelentős részében rendszeresen találhatók támadásra alkalmas biztonsági rések – írja a Bitport.
Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma egyelőre annyit reagált, hogy a megfelelő csatornákon válaszolnak a képviselők indítványára.
Kína észak-amerikai nagykövetsége reményét fejezte ki, hogy most bizonyítékkal is szolgálnak majd a hatóságok, és nem csupán alaptalan találgatásokat és vádakat fogalmaznak meg.
Bidenék emelik a tétet, ez nagyon fájhat Pekingnek
Az USA kereskedelmi minisztériuma az autonóm és hálózatba kapcsolt járművekhez fejlesztett kínai szoftvereket kitiltó rendeletet készít elő.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val