Az IKEA hatmillió euró (2,42 milliárd forint) kártérítés kifizetéséről döntött azoknak a volt keletnémet politikai foglyoknak, akik kényszermunkában gyártották bútorait az 1980-as évek elején az egykori Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) – jelentette be a héten az a mediátor, aki a volt keletnémet kommunista állampárt áldozatait összefogó szervezet (UOKG) és az IKEA közötti tárgyalásokat hangolta össze.
Evelyn Zupke az IKEA-val és az UOKG-val közös közleményében kiemelte, hogy többéves egyeztetéssorozat végén született meg a svéd vállalat jóvátételi szándéknyilatkozata
„Remélem, hogy az egykori keletnémet vasúttársaságot magába olvasztó Deutsche Bahn (DB) és az IKEA példáját más vállalatok is követik még a jövőben”
– idézi az MTI Dieter Dombrowskit, az áldozatok ernyőszervezetének elnökét.
A svéd bútorgyár 2012-ben egy tényfeltáró tanulmányban publikált adatok alapján volt kénytelen elismerni, hogy
egyes beszállítói a vállalat vezetőinek a tudtával keletnémet politikai foglyokkal gyárttatták le egyes bútorait az egykori NDK-ban.
A bútoripari konszern és áruházlánc 2022-ben tett ígéretet a volt keletnémet politikai foglyok anyagi kárpótlására, amelynek részleteit és az eljárás véglegesítését a német parlamentnek kell megszavaznia néhány héten belül.
Walter Kadnar, az IKEA német leányvállalatának igazgatója kedden azt mondta, hogy a vállalat „mélységes sajnálatát” fejezi ki a történtek miatt.
(via MTI)
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói