A 2015-ös szlovák állami büdzsé végső változata magasabb deficitcélt tartalmaz a kormány által októberben jóváhagyott - 1,98 százalékos GDP-arányos hiányt előrevetítő - tervezetnél.
A deficit az eredeti elképzelésekhez képest a parlament által a költségvetési vita során jóváhagyott - a büdzsé kiadási oldalának összegét megemelő - módosítások miatt nőtt. A jövő évi büdzsébe Robert Fico kabinetje beépített egy 0,2 százalékos GDP-arányos tartalékot is, ezt az ukrajnai helyzetből adódó, a gazdaság növekedését veszélyeztető tényezők fennállásával indokolták. A büdzsé mindezek ellenére deficitcsökkentőnek számít, hiszen a dokumentumban megjelölt hiánycél alacsonyabb, mint az idei büdzsében előirányzott 2,83 százalékos GDP-arányos hiány.
A szlovák pénzügyi tárca - a jóváhagyott költségvetésben szereplő - becslése szerint a szlovák gazdaság az idén 2,4 százalékkal bővül, jövőre pedig a növekedés üteme 2,6 százalékosra gyorsul. A szaktárca sarokszámai szerint jövőre 0,4 százalékponttal nő majd Szlovákiában a foglalkoztatottság mértéke, miközben 13 százalékosra esik vissza a munkanélküliségi arány, a reálbérek növekedése pedig éves szinten eléri 2,1 százalékot.
A költségvetés tervezete szerint a szlovák államadósság jövőre a GDP 55 százaléka alatt marad, 54,4 százalékon alakul, 2017-ig pedig folyamatosan a GDP 51 százalékára csökken. Amennyiben Robert Fico kormányának ezt a tervet sikerül tartania, akkor jövőre nem kell életbe léptetni az államadósság plafonját a GDP 60 százalékában megszabó, alkotmányos erejű szlovák adósságfék-törvény újabb korlátozásait.
Bár a büdzsé további pontos számait - a parlamenti változtatások miatt - még nem hozták nyilvánosságra, azt már tudni lehet, hogy a kormány tervezetéhez képest jövőre az oktatásügyi, a gazdasági, egészségügyi és munkaügyi tárca kap többet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Áttörő kutatás számol be a Covid hosszú távú hatásairól

Feleszméltek a kkv-k, sorakoznak ezekért az autókért

Magyarellenes elnökjelölt vette át a stafétát az eltiltott Georgescutól

Brutális tempóban szakítják Trump aranykártyáját: kell az amerikai állampolgárság

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra

A héten ezek a számok hoztak hatalmas szerencsét
