A német CureVac biotechnológiai cég, amely a koronavírus-oltások gyors fejlesztéséhez használatos mRNA géntechnológiai egyik úttörője, azt reméli, hogy még a második negyedévben felzárkózhat Európában a vakcinák szállítói mellé – írja a CNBC. A cég vezetőségének várakozás szerint már júniusban megkaphatják készítményük európai felhasználási engedélyét. Franz-Werner Haas, a CureVac vezérigazgatója azt mondta a hírportálnak, hogy közel vannak a hármas fázisú, azaz nagy létszámú tesztelés lezárásához, amit hamarosan követhet az engedélyezés.
"Várakozásaink szerint április végére, május elejére meglesznek azok a tesztelési adatok, amelyeket be kell nyújtanunk az eljáráshoz. Így arra számítunk, hogy június elején megkaphatjuk az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) a zöld jelzést. A tesztelés időrabló része leginkább az, hogy ki kell várni, hány beoltottban alakul ki a koronavírus-betegség. Ennek alapján lehet megállapítani a vakcina hatékonyságát"
- mondta a cégvezető.
Ezt követően az EMA megkezdheti gyorsított engedélyezési eljárását, amit a koronavírus-járvány miatt vezettek be. A lényeg, hogy a gyártók folyamatosan nyújthatják be a készítményeikről szóló dokumentációt, miközben a meglévő adatok elemzése már folyik. Az Egyesült Királyság és az Európai Unió 455 millió dózis CureVac-vakcinát rendelt, amely az mRNA technológiával készül.
Külön érdekesség, hogy a vállalat már megkezdte a dózisok gyártását, miután mindenképpen el akarja kerülni, hogy gondjai akadjanak a szállítással. Egyben nagyon úgy tűnik, hogy nincsenek kétségeik a készítményük biztonságosságáról és hatékonyságáról, hiszen az engedélyek megszerzése előtt elkezdték a gyártást, amelyek egyébként számos európai üzemben végeznek.
A CureVactól egy éve azt várták, hogy az elsők között lesz a koronvírus-vakcina kifejlesztésében, ám erről fél évvel lecsúsztak. A cégvezetés szerint ez nem gond, mert két év múlva senkit sem fog érdekelni, melyik gyógyszergyártó, hol végzett ebben a versenyben, viszont a pluszidőt arra használhatták ki, hogy javítsák készítményük piaci esélyeit. Az oltásuk nem igényel mélyhűtést és egy dózisa kisebb mennyiségű, mint a jelenleg használatos oltások egy-egy dózisa.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra