Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a vezetői engedélyekre vonatkozó szabályok reformját, amely többek között lehetővé tenné, hogy a 17 évesek is vezethessenek nehéz tehergépjárműveket, a 16 évesek pedig sebességkorlátozott személygépkocsikat – írja a Portfolio.
A 17 éveseknek kiadott jogosítvány azonban nem lenne teljes értékű, mivel egyedül például nem vezethetnének a fiatalok.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) nem ért egyet a szabályokkal, mivel véleményük szerint jelentősen növekedhet a kamionokat vezető tizenévesek száma, ez pedig a közlekedésbiztonság romlását eredményezheti.
Aggályaikat alátámasztja, hogy jelenleg csak öt országban engedélyezik a 18 évesek számára a tehergépjárművek vezetését, az innen származó statisztikák szerint pedig a 18-19 éves vezetők nagyobb valószínűséggel szenvednek balesetet.
A 16 éveseknek szóló vezetői engedély miatt a bizottság saját hatásvizsgálata arra figyelmeztetett, hogy az intézkedés további kockázatot jelenthet a veszélyeztetett úthasználók számára, ennek ellenére támogatták a Finnországból érkező javaslatot.
A kezdő járművezetők alkoholfogyasztására zéró tolerancia vonatkozna az egész Európai Unióban az elfogadott javaslat szerint.
Most Ausztria blokkolt, lekerült az idősek jogosítványának ellenőrzése az asztalról
Ausztriának nem egyedüli módon az uniós országok közül, nem tetszik az a terv, amely szerint a 70 év felettieknek a vezetői engedélyhez szükséges egészségügyi vizsgálaton kellene részt venniük. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült