A kiskereskedelmi forgalom az év első kilenc hónapjában 6,9 százalékkal nőtt Romániában, elsősorban az áfa június 1-el történt csökkentését követően. Az így olcsóbbá vált élelmiszerek, üdítők mellett a dohánytermékek értékesítésének köszönhetően több mint 16 százalékkal emelkedett a fogyasztásuk - írta a Romania Insider.
Szeptemberben ugyan az augusztusihoz viszonyítva 0,6 százalékkal mérséklődött a fogyasztás, a kiskereskedelem forgalma azonban így is 12 százalékkal meghaladta a 2014 szeptemberit, banki elemzők szerint pedig az élelmiszer-eladások több mint 27 százalékkal múlták felül az egy évvel ezelőttit.
Az Erste Group kutatói úgy vélik, hogy jövőre is a háztartások fogyasztása lesz a GDP növekedés motorja, mivel a lakosságot vásárlásra ösztönzi a negatív infláció és a bérek emelkedése. Ez már 7 százalékot ér el évente. Emellett folyamatosan nő a munkahelyek száma és két számjegyű a fogyasztási hitelek emelkedése - írta az Economica.net.
Legolvasottabb
Elképesztő a csalók legújabb módszere: így olvassák le könnyedén a PIN-kódunkat
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos teher Magyarország vállain Ukrajna 90 milliárd eurós karácsonya
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?