Januárban hat hónapja a legmagasabbra, 2,5 százalékra emelkedett az euróövezeti infláció elsősorban az energiaárak emelkedésének köszönhetően az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése szerint.
Az euróövezet éves inflációs rátája 2025 januárjában 2,5 százalék volt, 2024 júliusa óta a legmagasabb, szemben a 2024. decemberi 2,4 százalékkal. Egy évvel korábban a ráta 2,8 százalék volt. Az Európai Unió éves inflációja 2025 januárjában 2,8 százalék volt, szemben a 2024. decemberi 2,7 százalékkal. Egy évvel korábban a ráta 3,1 százalék volt.
Az energiaárak nyomták fel az inflációt
Az inflációt elsősorban az energiaköltségek emelték meg, az euróövezetben 1,9 százalék volt az emelkedés, szemben a decemberi 0,1 százalékkal. Eközben a nem energetikai ipari termékek inflációja 0,5 százalékos szinten maradt, míg a szolgáltatásoké 3,9 százalék volt 4,0 százalék után. 2025 januárjában az euróövezet éves inflációs rátájához
- a legnagyobb mértékben a szolgáltatások járultak hozzá, 1,77 százalékponttal,
- ezt követték az élelmiszerek, alkohol és dohányáruk (0,45 százalékpont),
- az energia (0,18 százalékpont)
- és a nem energetikai ipari termékek (0,12 százalékpont).
Egy hónap alatt a fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek januárban a decemberi 0,4 százalékos havi emelkedés után – írja az MTI.
A maginfláció (élelmiszer- és energiaárak nélkül) 2,7 százalékkal emelkedett januárban, már az ötödik egymást követő hónapban 2,7 százalék maradt, ami 2022 eleje óta a legalacsonyabb szintet jelenti. Havi bázison élelmiszer- és energiaárak nélkül 0,9 százalékkal csökkent az árindex a várt 1,0 százalékos csökkenés helyett, a decemberi 0,5 százalékos növekedés után.
Bő egy év után ismét uniós rekorder a magyar infláció
A szomszédban bejöttek az elemzői várakozások, csökkent a romániai drágulás üteme, így a megugró magyar infláció januárban a legmagasabb volt az Európai Unióban. Az elemzői várakozások szerint ez nem sokáig lesz így: a jegybank és a kormány is azt várja, hogy a januári kiugró infláció csak átmeneti volt. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit