A lengyel hadsereg kénytelen volt újabb egységeket vezényelni Lengyelország Fehéroroszországgal közös határára a belorusz oldalon feltorlódott menekültek-bevándorlók miatt, akik igyekeznek áttörni az ideiglenes kerítést annak ellenére, hogy pengés drótból készült – írja a BBC. Varsó, Brüsszel és a NATO álláspontja szerint a minszki vezetés azért kreálta a krízist, mert a nyugati országok szankciókat vezettek be a tavaly nyári elnökválasztás nyilvánvaló csalásai, majd a fehérorosz ellenzék ellehetetlenítése miatt.
Lengyelország lezárta fő határátlépési pontját Kuznicánál. A probléma a három balti EU- és NATO-tag országot is érinti, miután a fehérorosz rezsim ezek határára is becsapott közel-keleti és ázsiai menekülteket, bevándorlókat szállít. A térségben az éjszakai hőmérséklet fagypont alá esik, több bevándorló már az életét vesztette emiatt. Az érkezők többsége fiatal férfi, de nők és gyerekek is vannak köztük.
Piotr Muller, a lengyel kormány szóvivője szerint négyezer szerencsétlen zsúfolódott össze a lengyel határ közelében, és Varsóban attól tartanak, hogy a helyzet egy ponton „eszkalálódni” fog, mégpedig „fegyveres természetű” konfliktussá válik. A lengyel televízió tudósítása szerint a Kuznica közelében összegyűlt emberek körül fegyveres, kutyás kísérők voltak.
Stanislaw Zary, a lengyel nemzetbiztonsági hivatal vezetője azt mondta, hogy a bevándorlók belorusz katonai egységek irányítása alatt mozogtak. „Fehéroroszország egy nagyobb incidenst akar, olyat, amelyben lövések is eldördülnek és áldozatok is lesznek” - mondta korábban Piotr Wawrzyk külügyminiszter-helyettes.

A fehérorosz védelmi minisztérium alaptalannak minősíti és visszautasítja ezeket a spekulációkat, és azzal vádolja a lengyel hatóságokat, hogy nemzetközi megállapodásokat sért meg azzal, hogy jelentős katonai erőt vonultak fel a közös határon.
Legolvasottabb
Nem tűrik tovább a kocsmai stílust: főváros szerte leállnak a közszolgáltatások
Csaknem egymillió nyugdíjat számolnak újra, jól járhatnak a nők
Vigyázzon: váratlanul leállt az egyik hazai nagybank
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Nagyot húztak a lakossági állampapír-befektetők
Hatalmas fordulat az Epstein-ügyben: megszólalna a bűntárs, alkut ajánl Trumpnak
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Nem bírta szuflával a további menetelést a forint, de így is fantasztikusan áll
Az amerikai külügyminiszter tolja meg a Fidesz kampányát?