Donald Trump az Egyesült Államok elnök pénteken nyilvánosságra hozta az AstraZenecával kötött megállapodást, melynek értelmében a brit vállalat (vámmentesség fejében) bizonyos gyógyszereket kedvezményes áron értékesít az amerikai fogyasztóknak – írja a Reuters.
Hároméves vámmentesség és amerikai fejlesztések
A cambridge-i központtal működő cég akár 80 százalékos kedvezménnyel is kínálhatja néhány gyógyszerét a jövőben indított TrumpRx weboldalon keresztül – jelentette be Pascal Soriot vezérigazgató az Ovális Irodában. Cserébe vállalat hároméves vámmentességet kap „a többi termékünk lokalizálása érdekében”.
Az AstraZeneca júliusban bejelentette, hogy 2030-ig 50 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban történő gyártásba, kutatásba és fejlesztésbe.
Ráadásul Virginia államban építi meg a legnagyobb telephelyét, öt másik amerikai államban pedig bővíti létesítményeit. A brit vállalat szeptemberben közölte, hogy a listaárakhoz képest akár 70 százalékos kedvezménnyel vehetik meg a cukorbetegség és asztma elleni gyógyszereiket az amerikai fogyasztók.
Trump harca a gyógyszerárakkal
A pénteki bejelentés a Medicaid – az alacsony jövedelmű emberek számára létrehozott állami és szövetségi kormányzati program, melyben mintegy 70 millió ember részesül – keretében támogatott gyógyszereket érinti, a Medicare programra – ez a 65 év felettiek és a fogyatékkal élők gyógyszerköltségeit fedezi – viszont nem vonatkozik a megállapodás.
A megállapodás elősegíti a Fehér Ház amerikai vényköteles gyógyszerek árának csökkentésére irányuló célját.
Az amerikai államfő júliusban levelet küldött 17 vezető gyógyszergyártónak, amelyben az árak csökkentésére szólított fel, mivel globális összehasonlításban az észak-amerikai betegek fizetnek a legtöbbet a vényköteles gyógyszerekért. Nemrég a Pfizer is hasonló megállapodást kötött a Trump-adminisztrációval, így az AstraZeneca már a második gyógyszercég, amely megállapodott a kormányzattal.
Befenyítette a gyógyszergyárakat, Trump
A gyógyszerárak csökkentésére szólította fel a gyártókat Donald Trump, és kormányzati kényszerítőeszközöket is kilátásba helyezett. Szerinte az amerikai páciensek több mint háromszoros árat fizetnek ugyanazon eredeti márkájú gyógyszerért, mint a fejlett államokat tömörítő OECD-országok lakosai. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben