Hajnalban a német importárindex vélhetően kevéssé izgalmas márciusi alakulását ismerhetjük meg.
Az Egyesült Államokban kora délután ismertetik a tartós fogyasztási cikkek megrendeléseinek márciusi adatait. A korábbi 2,4 százalékos bővülést elemzők szerint 0,8 százalékos visszaesés követheti.
Este fél hétkor a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve monetáris testülete kamatdöntő ülést tart, azonban nagy meglepetés lenne, ha a jelenleg érvényes nulla közeli alapkamatszinten változtatnának.
Este nyolc órakor ugyancsak a Fed áll majd a figyelem középpontjában, ekkor publikálják ugyanis prognózisukat az amerikai gazdaságra, illetve a várható monetáris politikára vonatkozóan, majd negyed kilenctől Ben Bernanke Fed-elnök tart sajtótájékoztatót.
Legolvasottabb
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Irán után máris itt a következő? Trump ebben az országban szeretne „békés puccsot"
Nem kockáztat a Wizz Air, leállította a járatait
Megszólalt Szijjártó Péter az amerikai-izraeli támadásról: fontos üzenetet küldött
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Izrael és az Egyesült Államok támadást indított Irán ellen, azonnal elindult a válaszcsapás
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat