A bajbajutott cégcsoport a világ egyik legnagyobb adósság átütemezésének részeként amerikai csődvédelmet kért, mert egyre nagyobb az aggodalom Kína súlyosbodó ingatlanválsága és annak a gyengülő gazdaságra gyakorolt hatása miatt.
Kína a hét elején váratlanul több kamatlábat is csökkentett, hogy ezzel is támogassa a nehéz helyzetbe került gazdaságot, és hétfőn várhatóan csökkenti az elsődleges hitelkamatlábakat is. Azonban az elemzők szerint a kormány túl későn lépett és sokkal erőteljesebb intézkedésekre van szükség a lefelé húzó spirál megállításához.
Az Evergrande, az ország gazdaságának nagyjából negyedét kitevő ingatlanszektor 2021-ben likviditási válságba került, aminek következtében eladósodott – írja a Reuters.
Habár a lépés procedurális jellegű, annak lehet a jele, hogy a vállalat a hitelezőkkel folytatott több mint másfél éves tárgyalások után az adósság átütemezési folyamatának végéhez közeledik. Ráadásul az ingatlanpiacon is láncreakciókat válthat ki
Az ingatlanfejlesztő cég azt kéri az amerikai bíróságtól, hogy ismerjék el a Hongkongi és a Brit Virgin-szigeteki adósságok átrendezését, mivel a dollárbankjegyekre a New York-i jogrend az irányadó.
Az ingatlanválság a pénzügyi rendszert is érinti, ami további aggodalmakat váltott ki, ez pedig destabilizáló hatással lehet a gyenge belföldi és külföldi keresletre, miközben a gazdaság egyébként is meggyengült.
Kína az idei évre 5%-os növekedést tűzött ki célul, de egyre több közgazdász véli úgy, hogy ez teljesíthetetlen, hacsak Peking nem nyújt további támogatásokat.
A befektetők bizalmának erősítése érdekében a kínai értékpapír-felügyelet pénteken közölte, hogy csökkenti a kereskedési költségeket és támogatja a részvény-visszavásárlásokat, miközben a tőzsde újraélesztését célzó intézkedéseket is bejelentett.
Ritkán bukik akkora vagyont milliárdos, mint a kínai ingatlankirálynő
Ang Huiyan, a Country Garden ingatlanóriás elnöke és Kína egyik leggazdagabb nője az elmúlt két évben több vagyont veszített, mint bármelyik milliárdos a világon - jelentette szerdán a Bloomberg, mivel építőipari konglomerátuma a fizetésképtelenség szélén áll. Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok