Az új jogszabály az uniós szankciók megsértésének és kijátszásának büntethetővé tételével kapcsolatosan fogalmaz meg irányelveket.
Erre vonatkozóan fogalmakat határoz meg, ideértve a pénzeszközök befagyasztásának elmulasztását, a fegyverembargók és az utazási tilalmak be nem tartását, valamint a szankcionált személyeknek való pénzátutalást, továbbá az üzletkötést a szankció hatálya alá tartozó országok állami tulajdonú szervezeteivel.
Szintén büntetendők lesznek a továbbiakban az olyan pénzügyi és jogi tanácsadási szolgáltatások, melyek a szankciókat sértik. Ugyanígy a szankciók kijátszása is büntetendő lesz, ugyanakkor a humanitárius segítségnyújtás, valamint az alapvető emberi szükségletek támogatása nem számít a szankciók megsértésének.
Az MTI azt írja, az irányelv szerint a szankciók megsértése és kijátszása visszatartó erejű büntetést von maga után, mivel valamennyi tagállamban legfeljebb öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtott bűncselekménnyé nyilvánítják őket.
A közlemény szerint a jelenlegi különböző büntetési formák oda vezettek, hogy a szankciók megkerülését tervező elkövetők a leggyengébb végrehajtással rendelkező tagállamokat választják tevékenységük helyéül.
Moszkva szerint büntetés, ha valaki nem mehet Oroszországba
Nem hagyta válasz nélkül a legújabb nyugati szankciós csomagot a moszkvai vezetés: az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy jelentősen kibővíti az Oroszországba való beutazási tilalom alá eső személyek listáját.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni