A központi bank elnöke egy frankfurti konferencián elmondta, hogy kétoldalú sokkot okoznak a változások, amelyek a klímaváltozással együtt megnehezítik a politikai döntéseket.
Hangsúlyozta, félelmetes feladat lesz a stabilitás fenntartása ebben az új korszakban, amihez szükség lesz az inflációs cél melletti abszolút mértékű elköteleződésre.
A Bloomberg azt írja, a hivatalos szervek bíznak abban, hogy az infláció a jövő év elejére visszatér a 2 százalékos célértékhez, és a kamatokat csökkentik, hogy lazítsanak az euróövezet szűkölködő gazdaságának béklyóin.
Emellett azonban még mindig mérik a Donald Trump által bevezetett vámok hatásait az európai katonai kiadások növelésével párhuzamosan.
Lagarde szerint a sokkhatásoktól függetlenül megfelelően kell a további politikát formálni ahhoz, hogy az infláció középtávon mindig a 2 százalék felé konvergáljon. Hozzátette, az EKB jelenleg több forgatókönyvvel is számol arra vonatkozóan, hogy a kereskedelmi vámok és a költségvetési kiadási tervek hogyan hatnak majd az inflációra és a növekedésre.
Az EKB közlése szerint egyértelművé kell tenni, hogy a központi bank megfelelően fog reagálni nagy piaci zavarok esetén.
A központi bank 2025 második felében teszi közzé a monetáris politikai stratégiájának felülvizsgálatának eredményeit, ami bár kevésbé széleskörű, mint egy korábbi, 2021-ben lezárult folyamat, még mindig jelentős hatásai lehetnek a jövőbeli válságkezelésre és kamatokra – írja a hírügynökség.
Visszatáncolt Trump, mégsem duplázza meg a vámokat
Rendeződni látszik a legújabb kereskedelmi vita Kanada és az Egyesült Államok között, egyelőre maradnak a már korábban meghirdetett 25 százalékos acélvámok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!