Éves szinten pedig az elemzői várakozásokkal összhangban 3,1 százalékkal bővült a spanyol gazdaság az április-júniusi időszakban. Ezzel a spanyol gazdaság növekedése továbbra is kiegyensúlyozott és felülmúlja az uniós átlagot. A statisztikai hivatal jelentése szerint a kedvező eredményben szerepe volt az export és a fogyasztás egyaránt 0,7 százalékos bővülésének.
A spanyol gazdaság gyenge pontja munkaerőpiacának helyzete, a jelenlegi 17,2 százalékos munkanélküliségi ráta az Európai Unióban a második legmagasabb a görögországi után. Bár a spanyol munkaerőpiac éledezik, sok vállalkozás csak ideiglenes, a nyári idegenforgalmi szezonra szóló munkahelyeket tud csupán biztosítani.
Kapcsolódó
Az elmúlt évet 3,2 százalékos növekedéssel zárta a dél-európai ország. Számos elemző és a kormány is azzal számol, hogy idén is legalább 3 százalékkal bővül a spanyol gazdaság. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi jelentése szerint 3,1 százalékos gazdasági növekedés várható Spanyolországban ebben az évben.
A spanyol éves GDP már jelentősen meghaladja a gazdasági krízis előttit, a dél-európai ország növekedési rátája pedig felülmúlja az eurózóna átlagát. Az elmúlt években végrehajtott reformoknak köszönhetően a spanyol gazdaság rugalmasabbá, versenyképesebbé és ellenállóbbá vált. Csökkent a családok és a cégek eladósodottsága, és a bankszektor is erősebb a korábbinál - állapította meg a szervezet által készített jelentés.
Az IMF ugyanakkor arra figyelmeztette Spanyolországot, hogy középtávon nehéz lesz tartania a növekedés ütemét, ha nem csökken az államadósság és a munkanélküliség.
A nemzetközi szervezet a reformok folytatását javasolta Spanyolországnak, ennek részeként pedig az áfa emelését és a környezetvédelmi adóbevételek növelését tanácsolta.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér