Október 1. óta nem tudott megállapodni az amerikai Kongresszus az új finanszírozásról, ezért a kormányzati dolgozók  fizetés nélkül, több millió amerikai pedig alapvető szolgáltatások nélkül maradt. A demokraták és a republikánusok hetek óta patthelyzetben vannak, és kompromisszumra utaló jelek nélkül állnak a tárgyalások előtt, bár némi reménysugár kezd felcsillanni – írta a BBC.

A legutóbbi kormányzati leállási rekord Donald Trump első elnöki ciklusa alatt történt, akkor 35 napig tartott, most ezt lépték át – egyelőre egy nappal.

A lezárások kezdete óta eltelt hetekben a hétköznapi amerikaiak helyzete súlyosbodott.

Több ezer szövetségi alkalmazott nem kapott fizetést, és félő, hogy a légiforgalmi irányítók és a repülőtéri személyzet, akik most fizetés nélkül dolgoznak leállnak a munkával. Mintegy 13 000 légiforgalmi irányítóról van szó. Kedden Sean Duffy közlekedési miniszter a Fox Newsnak azt nyilatkozta, hogy az amerikai légtér egyes területeit le kell majd zárni, ha ez a helyzet előáll. 

A hatásokat a szegényebb réteg is megérezték, akik az állami szolgáltatásokra támaszkodnak. Az Egyesült Államokban minden nyolcadik ember élelmiszersegélyre szorul, de ennek csak egy részét fizetik ki ebben a hónapban.

A Trump-adminisztráció eleinte azt mondta, hogy novemberben nem osztanak szét élelmiszersegélyeket, de egy amerikai bíróság elrendelte, hogy a vésztartalékokat az emberek megsegítésére használják fel. Trump azoban jelezte, hogy lehet, hogy nem hallgat a bírákra. 

A Szenátus tagjai többször is szavaztak ugyanarról a rövid távú finanszírozási törvényjavaslatról a kormány újraindítása érdekében, de sikertelenül. Kedden ismét megpróbálták, de egyetlen demokrata képviselő sem hagyta jóvá a javaslatot.

A demokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy a republikánusok egyezzenek bele abba, hogy az alacsony jövedelmű amerikaiak egészségügyi támogatása meghosszabbodjon. A republikánusok azzal vádolják a demokratákat, hogy a kormányt túszul ejtik ezzel a követeléssel.

Ha sikerül kompromisszumra jutni, mindkét kamarának el kell fogadnia az új jogszabályt, mivel a Képviselőház által eredetileg elfogadott törvényjavaslat csak november 21-ig biztosítja a kormány finanszírozását és működését.

John Thune, republikánus szenátor azt mondta, hogy a „megérzése” azt súgja, hogy áttörés várható. „Azt hiszem, ez lenne a cél, hogy megpróbáljunk valami olyasmit visszaküldeni a Háznak, ami megnyitná a kormányzást.”

Az utóbbi napokban arra utaló jelek mutatkoztak, hogy egyes mérsékelt demokraták és republikánusok szívesen megállapodásra jutnának a november 27-i Hálaadás előtt.