Szövetségi bíróság szólította fel a Trump-adminisztrációt, hogy a szociális élelmiszersegélyek folyósításának zavartalansága érdekében akár az Egyesült Államok vészhelyzeti tartalékait is használja fel.
Két egymással párhuzamosan hozott bírói határozatban jelent meg, hogy a kormányzati leállás, és elfogadott költségvetés hiányának ellenére is folytassák a szövetségi élelmiszersegély-program (Supplemental Nutrition Assistance Program) működtetését, amire több mint 41 millió amerikai jogosult.
Indira Talwani, Massachusetts állam szövetségi bírája szerint a programnak folytatódnia kell, míg John McConnell, Rhode Island szövetségi bírája határozatában a vészhelyzeti tartalékot is megjelölte forrásként.
Donald Trump elnök a határozatok megjelenését követően jogi pontosítást kért a bíróktól annak érdekében, hogy a törvényben szabályozott vészhelyzeti tartalékot milyen eljárással lehet felszabadítani annak érdekében, hogy abból szociális segélyeket tudjanak kiutalni.
„Kormányunk ügyvédei nem gondolják, hogy rendelkezünk a jogi felhatalmazással, arra, hogy bizonyos kormányzat számára elérhető forrásokból a SNAP-kifizetéseket megtehessük" – írta az elnök Truth Social közösségi oldalán, és hozzátette, hogy várja a megfelelő jogi iránymutatást a bíróságtól.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy a katonák és rendvédelmi dolgozók bérének kifizetésére sikerült forrásokat találni.
Az élelmiszersegély-program működtetéséért felelős szövetségi mezőgazdasági minisztérium (USDA) a hét elején tett közzé tájékoztatást arról, hogy a források híján novembertől szünetel a támogatások folyósítása. A minisztérium honlapján megjelent tájékoztatásban a jogi akadályok miatt kizárták azt, hogy a vészhelyzeti tartalékot ilyen célra használják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak